Csapatunk

Dr. Lukács Péter
igazgatóság elnöke, Corrigia Alapkezelő Zrt.
igazgató,Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

Dr. Lukács Péter

Dr. Lukács Péter, közgazdász, 1990-től 1994-ig a Postabanknál dolgozott vállalati főelőadóként, majd osztályvezetőként. Pályafutását a Raiffeisen Bank jogelődjénél folytatta 2 évig vállalati osztályvezetőként, majd a bankcsoport befektetési bankjánál, az RSI-nél töltött el egy évet. 1997-től 2010 februárjáig a CIB Bankban dolgozott pécsi fiókigazgatóként, majd délnyugat-magyarországi régióvezetőként, később KKV értékesítési és hálózati vezetőként. A CIB Bank régióvezetőjeként a négy délnyugati megyében (Baranya, Tolna, Somogy, Zala) összesen HUF 120 milliárd összegű hitelportfólió felépítését, kezelését irányította. 2004-ben gazdálkodástani Ph.D fokozatot szerzett. BÉT Tőzsdevizsgákkal rendelkezik. 2010-től 2015-ig a Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. résztulajdonosa, elnöke. 2009-től 2012-ig a Nyugat-magyarországi Egyetem egyetemi docense, pénzügyet oktatott. 2012-től a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője. A takarékszövetkezet hitelportfóliója irányítása alatt jelentős mértékben, HUF 7 milliárd fölé emelkedett. A Corrigia Alapkezelő Zrt. elnöki posztja mellett igazgatói pozíció tölt be a Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt-nél és a Dél Takarék Szövetkezet igazgatósági tagjaként is tevékenykedik. Jószolgálati tevékenységként 2016-tól a Rotary Club Pécs tagja, ahol a kincstárnoki teendőket látja el.
Kálmán Norbert
igazgatóság elnöke, ügyvezető, Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
vezérigazgató, Corrigia Consulting Zrt.

Kálmán Norbert

Kálmán Norbert, közgazdász. Pályafutását 1997-ben az ABN-AMRO Bankban kezdte, vállalati területen. 1999-től a CIB Bank pécsi fiókjában dolgozott vállalati üzletkötőként, vállalati üzletágvezetőként, majd fiókvezetőként. 2007-től a bank délnyugat-magyarországi régiójának vállalati értékesítési vezetője, majd kis- és középvállalati régióvezetője. 2012-től a Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. igazgatósági tagja és ügyvezetője. A társaság irányítása alatt 4 milliárd forint összegű hitelportfóliót épített fel kis- és középvállalkozások fejlesztéseinek finanszírozásával, Új Széchenyi Hitel és a Kombinált Mikrohitel termékek révén. Jelentős vállalatvezetői és menedzsment tapasztalattal rendelkezik, vezetői múltja meghaladja a 10 évet. A banki és pénzügyi vállalkozásban szerzett tapasztalatai kiterjednek a finanszírozási és követeléskezelési területekre, valamint a szabályozási, számviteli, adózási kérdésekben és a jogi megfeleltetés tekintetében is nagy tapasztalattal bír.
Pintér Júlia
igazgató, Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
ügyvezető, Corrigia Alapkezelő Zrt.

Pintér Júlia

Pintér Júlia közgazdász, adótanácsadó és mérlegképes könyvelő. 2003-tól 2012-ig a CIB Banknál dolgozott különféle kockázatkezelési pozíciókban, kezdetben vállalati kockázatelemzőként, majd régiós kockázatelemzési vezetőként. Jelentős tapasztalatokat szerzett a hitelezési területen illetve a problémás ügyek kezelésében is. 2012-től 5 évig a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet igazgatósági tagja, bankműveleti ügyvezető igazgatója, ahol a számvitel, a kockázatkezelés és az informatikai terület irányítása tartozott a felelősségi körébe. Vezetése alatt a Takarékszövetkezet hitelportfóliójának dinamikus növelése mellett a portfólió minősége jelentős mértékben javult, a nem teljesítő hitelek arányát a 2012. évi 36%-ról 10% alá sikerült leszorítani. 2016-ban IFRS mérlegképes könyvelői minősítést szerzett. 2017. decemberétől a Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. igazgatói posztját és a 2018. júniusától a Corrigia Alapkezelő Zrt. ügyvezetőjeként a társaság gazdasági vezetői és adminisztratív tevékenységet irányító posztját tölti be.
Berke József
igazgató, Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
ügyvezető, Corrigia Alapkezelő Zrt.

Berke József

Berke József közgazdász, rendszerszervező. 1991-ben diplomázott okleveles üzemgazdászként, majd posztgraduális képzés keretében közigazgatási rendszerszervezőként végzett. Később MBA szakon közgazdász diplomát szerzett. Szakmai pályafutását pénzügyi területen 1992-ben kezdte a Magyar Hitel Bank Rt. hitelezési referenseként. Ezt követően több banknál töltött be középvezetői pozíciót. (BB, CIB, UniCredit), majd a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet üzleti területért felelős ügyvezető igazgatójaként felsővezetői pozícióba került, felelősségi körébe tartozott a szövetkezet teljes eszközportfóliójának aktív menedzselése, a hitelportfólióval, pénzügyi befektetésekkel és likvid eszközökkel kapcsolatos döntések előkészítése, cenzúra bizottsági és igazgatósági tagként részvétel a döntéshozatali eljárásban. 2017. decemberétől a Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. igazgatói posztját és 2018. júniusától a Corrigia Alapkezelő Zrt. ügyvezetőjeként a társaság befektetés-kezelési és teljes tevékenységet irányító posztját tölti be. Összességében 25 éves pénzügyi szektorban szerzett szakmai és csaknem ugyanennyi vezetői tapasztalattal bír. Nagy jártasságot szerzett a legkülönfélébb finanszírozási megoldások fejlesztésében és értékesítésében. Jelentős tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi termékfejlesztés, folyamatszervezés, értékesítés menedzsment és marketing területén.
Kropp Zsuzsanna
igazgatósági tag, operációs és kockázatkezelési vezető, Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

Kropp Zsuzsanna

Kropp Zsuzsanna, közgazdász. 2014 márciusában csatlakozott a Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. csapatához mint kockázatkezelési asszisztens majd később operációs és kockázatkezelési vezetői pozícióba került. Az igazgatósági tag posztot 2016 júniusától látja el. Mérlegképes könyvelő és IFRS mérlegképes könyvelő vizsgákkal rendelkezik. Felelősségi körébe elsősorban a back-office terület irányítása, feladatainak ellátása tartozik, mindehhez az elmúlt évek során széleskörű ismereteket és tapasztalatot szerzett.
Michelisz Bettina
asszisztens, Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

Michelisz Bettina

Michelisz Bettina, közgazdász. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végzett gazdálkodási és menedzsment angol alap illetve vezetés és szervezés angol mester szakokon. Pályafutását pénzügyi területen kezdte meg 2017.-ben a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet kötelékében. A Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt. csapatához 2018. szeptemberében csatlakozott. Tevékenysége back office asszisztensi illetve az adminisztratív terület feladatainak ellátása.
Kresz Krisztina
adminisztrátor, jogi asszisztens, Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt.

Kresz Krisztina

Kresz Krisztina, adminisztrátor, jogi asszisztens. 2012–2013. között egy ügyvédi irodában dolgozott adminisztrátori, jogi asszisztensi feladatkörben, majd 2014-től két évig egy végrehajtó irodában szerzett tapasztalatokat hasonló munkakörben. 2015. óta a Corrigia Zrt. munkatársa. Feladata az iroda operatív, ügyviteli feladatainak ellátása.